Emlékszem, mikor először hallottam a filmről. Rögtön kaján vigyor űlt az arcomra. Dobó Kata meg a Kern egy kaszabolós thrillerben? Mondtam is, hogy itt valamit nagyon elírhattak. Aztán a plakátok miatt, mégis kezdtem elhinni, hogy végre akár történhet is valami a magyar filmpiacon.
Szóval minden tiszteletem a csányisanyis, vagy az oroszlánszonjás vonalnak, mert bár próbálnak (jóértelemben) közönséges-közönségfilmeket alkotni - de hát be kell látni, hogy hiába jó a krémes, Koltai óta biztosan tudjuk, hogy abból is van elég. A romantikus, vagy legkevésbé romantikus (és vicces) vígjátékokból Dunát lehet rekeszteni, de ami még fontosabb, hogy egy-két kivételtől eltekintve, nem is tud az ember magyar fronton mást választani. Főleg nem a "szórakoztatóbb", fogyaszthatóbb kategóriákban. És ez a lényeg. Köves, Szabó és Dobóczi fogták magukat, és 19-re lapot húztak. Lehet szájat húzni (mert fikázni mindig is divat), de ez nekik, most bejött.
 |
Elza (Dobó Kata) kb. annyira van a teljes szétcsúszástól, mint dombon az olvadó hóember. És ha már a havazásnál tartunk, bizony a kokain nem egyszerű anyag, főleg akkor vicces, ha még terhes is az ember. Így is találunk rá, picikét megzuhanva, egy a hangulatnak totálisan megfelelő koszos, lepukkant, elhanyagolt régi polgári lakásban. A képet csak tovább rontja, hogy váratlanul betoppan tíz éve nem látott "imádott" apja Rusty (Kern András), a valaha sokkal jobb napokat látott, alkoholista zsaru. Innentől kezdődik el a leginkább kétszemélyes halálkeringő, kiegészítve őket még Elza ugyancsak rendőr férjével és drogdíler szeretőjével.
Amikor azt írtam, hogy Szabóék 19-re lapot húztak, igazából két okból tettem. Egyrészről vitathatatlan az a bátorság, hogy közönségmozinak egy szinte kétszereplős, egy színtéren játszódó kamarafilmet álmodtak meg, másrészről, ezt egy olyan (itthon) egyedi atmoszférába sikerült becsomagolni, ami tényleg újdonságot jelent. Emiatt nincs pofám a negatívumokkal kezdeni. A film képisége, hangulata, igaz, hogy sötét, lehangoló (legyek mai? keményen darkos;), de hogy mást ne említsek, Danny Boyle Trainspottingja sem volt egy tibicsoki-taximozi-májuselseje. Mégis sikerűlt egy olyan képi és (megjegyzem) hangi dinamikát elérni, ami által a film, nem esik át önmutogató művészi érdektelenségbe. Ebbe a hibába itthon azért előszeretettel esnek az alkotók. Magyarul nem unja halálba magát az ember. Érdekes, hogy mikor egy picit meg-megül a lendület, az ember drámaként érzékeli a műfajt, semmint thrillerként, de pont ez teszi még árnyaltabbá az egész lékkört. És hangsúlyozom, hogy a háttérzene, frászt, inkább zaj-effektek, olyan koherens egészet nyújtanak a képi világgal, hogy tényleg azt lehet mondnai, a filmnek ez az oldala letette a vizsgát. (olyan apróságokat már nem is említek, mint a konyha ablakán beszűrődő metropolisz képe. remélem jól láttam:)
Viszont, jön a viszont. Szabó István (igen, az újabb) írt egy sztorit, írt egy forgatókönyvet. Azt, hogy összességében az eredeti elképzeléseit mennyire sikerült kivitelezni, csak ő tudja. Számomra baromira tetszett, hogy bár egy kommersz témát vett alapul, mégis sikerült ennek egy olyan epizódját kiemelni, felnagyítani, és legfőképpen érdekessé tenni, ami egy hagyományos esetben is csak egy elhanyagolható része lenne a történetnek. Elza a narkós rendőrnő, terhesen egyedül várja egyszerre férjét, meg díler szeretőjét, mire betoppan a tíz éve nem látott, gyűlölt alkoholista, zsaru papa. Majd jön a másfél órás halálkeringő. Akár kommersz a háttér, akár nem, ez a sztori akkor sem lerágott csont. Viszont mivel baromi egyszerű a váz, a nagyító elkerülhetetlenül a párbeszédekre, így ezáltal a színészekre is kerül. A dialógusokon érezhető, hogy nem akart mélydrámába átcsapni Szabó. Próbálta pici humorral és iróniával árnyalni a szituációk deprsszív jellegét. Ez előnye és hátránya is lett a filmnek. Néha nagyon darabos és szájbarágós, ha nagyon kötözködni akarnék, akkor még azt is mondhatnám, hogy túl egyszerű, ellenben az irónikus megjegyzések meg nagyon passzolnak. Biztosan nem volt könnyű az arany középutat választani, bár meglepően jól sikeült.
 |
Dobó Katának és Kern Andrásnak most szívesen mondanám, hogy mindketten kapnak egy hármast, de ez így nem lenne igaz. Ide ugyanúgy egy egyes dukál, mintahogy egy ötös. Dobó Kata végre eljátszhatott egy olyan szerepet, amit már rögtön a Miniszter után meg kellett volna tennie. Akkor sem játszotta volna rosszabban, sőt. Hihhetetlen látni, mennyi lehetőség bújik meg benne, de egyszerűen a világból tudnék kimenekülni, néha annyira manírosan, vagy művin tud játszani. Bárki bármit mondhat, az, hogy milyen tehetséges, most egyértelmúen látszott - csak sajnos pont akkor, amikor látszólag megfeledkezett magáról és spontán adta a depresszív lány karakterét. Mihelyt koncentrálva kezdte mondani a szövegét (főleg a maga elé dumálós részeknél), már kiütközött a műviség. Ettől függetlenül én baromira drukkolok neki, mert látszik, hogy "nagyon jó" is lehetne. Kern Andrásnál meg amennyire ledobom a hajamat, annyira durván jó volt nézni a megtért mocskos zsaru szerepben, annyira zavaró is volt, hogy a hanghordozása, gyakran a megszokott kernandrisos stílusban pörgött (heti hetesben levelet olvasok fel feeling). Ebből látszik, hogy mekkora ágyú: mert simán hozza a szerepét, marha jól, erre meg ezek a szokás-gesztusok, olyan mintha néha nem is érdekelné a játék. Szóval számomra mindkettőjüknél ugyanaz volt a problémám: előadástechnikai (van ilyen szó?) bibik miatt, kevésbé lett hiteles a karakterük. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak szórakoztatóak, vagy nem voltak hitelesek, mert azok voltak. Viszont az elvárások is nagyobbak most, mint különben.
Magára az egész filmre jellemző egyébként a kísérletezés, a pengeél. Köves Krisztián Károly rendező, és Dobóczy Balázs operatőr egy egészen szuggesztív légkört varázsolt. Legyen komor hangulat, de ne túlsötéten, legyen pici humor, de azért ne röhögjenek, legyen magyar, de azért bátran használjunk külföldi fogásokat is. Az utolsóra kitérve, bár abszolut potitívan hat, de nagyon érzékelhető a hommage a külföldi cult-ok iránt. A színek, tónusok a Watchowski-fivérek Mátrixát, a városnév nélküliség Fincher Hetedik-ét idézi és még sorolhatnánk. Viszont mégis üdítőleg hat. És ez jó.
Szummázom. A Halálkeringő, a Nyomozó mellett, az utóbbi évek, vagy évtized egyik legfrissebb, legbátrabb, legváratlanabb magyar filmje lett. Egy kétszereplős kamaradarab. Nem dráma, thriller. Le a kalappal az alkotók előtt, mert sikerült végre valami újat, valami modernet alkotni egy olyan stílusban, ami nagyon nem létezett itthon sok sok éve. Bár vannak hibái, de milyen újító probálkozásnak nincsenek.
Egy magyar thriller. Ezt a szó összefüggést most már jegyezzük meg. 7/10.
∑: **********
 |
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
datika · http://thereview.blog.hu/ 2010.01.15. 14:03:16
_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2010.01.16. 16:41:26
datika · http://thereview.blog.hu/ 2010.01.16. 17:35:59